2014. aug 12.

Hillary Clinton nekiesett Obamának

írta: szind.bad
Hillary Clinton nekiesett Obamának

Aztán bocsánatot kért

obama hillary.jpg

Hillary Clinton ráfordult az amerikai elnökválasztásra, legalábbis a legtöbb elemző ennek tudja be, hogy a volt külügyminiszter egy interjúban egyértelműen kritizálta Obama külpolitikáját és saját, az elnöktől markánsan eltérő külpolitikai nézeteit is kifejtette. 

Hillary Clinton, akinek külügyminiszteri ténykedéséből leginkább a bengázi nagykövetség elleni terrortámadás maradt emlékezetes, elég látványosan nekiesett korábbi főnökének, amikor egy interjúban kvázi puhánynak nevezte Obama jelenlegi külpolitikáját. A nagy nemzeteknek szerinte "szervezőelvekre" van szükségük, a "Nem csinálni hülyeségeket"obamai doktrínája azonban nem tekinthető szervezőelvnek – fogalmazta meg véleményét Hillary meglehetősen sommásan a poszthillary korszak amerikai külpolitikájáról. Szerinte például a szíriai polgárháború első szakasza során folytatott amerikai külpolitika elhibázott volt, mert nem támogatták kellően a felkelőket. (Ő persze azok közé a kormánytagok közé tartozott, akik már akkor másképp gondolkodtak a kérdésről, és határozottabb fellépést sürgetett.)

Hillary kijelentése után rögtön magyarázkodásba is kezdett: nem úgy gondolta; igazából nem ez Obama külpolitikai világnézete, hanem ez egy politikai üzenet. Obama azt próbálja elmagyarázni a polgároknak, hogy nem fog őrültségeket csinálni – mondta volt külügyminiszter. De ne legyenek kétségeink, az öreg Clintonné nem most kezdte politikai pályáját, nem lehet véletlen, hogy épp akkor adott egy ilyen interjút, amikor az elnök megítélése mélypontra süllyedt.

Ez az egész pedig már a 2016-os elnökválasztásról szól, Hillary elkezdte pozicionálni magát. Az elnököt ezért sem érdekli igazán volt külügyminiszterének kirohanása, különben is éppen a golfozással van elfoglalva.

A külpolitikai pozicionálás – ti. hogy az USA-nak sokkal agresszívebben kellene a világszínpadon érdekeit érvényesítenie – nem is a pártbeli ellenfeleinek szól, mert az előválasztás során nem igazán van kitől tartania, hanem a választóknak - vélik egyes elemzők. Hillary azt próbálja bemutatni a "szervezőelves" kritikájával, hogy ellentétben az elnökkel, ő tapasztalt, és határozott elképzelései vannak a külpolitikáról. Éppen azokat – demokratákat, liberálisokat, republikánusokat – igyekszik ezzel megnyerni, akik korábban, hat évvel ezelőtt úgy vélekedtek: Obama nem elég felkészült ahhoz, hogy a világpolitika számos kihívásával megbirkózzon. Továbbá arra is igyekszik emlékeztetni az embereket, hogy ő soha sem értett egyet Obamával. Hiszen, a legnagyobb kihívás számára 2016-ban éppen az Obamával, az elnök külpolitikájával való szerves korábbi együttműködés ténye lesz. Egy biztos, a mostani interjú azt  üzenni, hogy ha ő, Hillary lesz az elnök, akkor az elmúlt hat évben megszokotthoz képest gyökeresen más irányt vesz az amerikai külpolitika.

Breaking: Hillary bocsánatot kért

Hillary bocsánatot kért Obamától, amiért a The Atlantic c. lapnak adott interjújában kritizálta az elnök külpolitikáját és biztosította volt főnökét arról, hogy kijelentései nem jelentettek támadást az elnök ellen. Fehér Ház szóvivő-helyettese, Eric Schulz, újságírói kérdésre szerdán elmondta, Obamának jól esett Clintonné hívása, hozzátéve, hogy továbbra is szoros a kapcsolat közöttük. Schulz elismerte, hogy Hillary és Obama számos kérdés kezelésében, például a szíriai ellenzék felfegyverzésének ügyében, nem értenek teljesen egyet, ugyanakkor egy sor más, az országot kihívás elé állító kérdésben egy hullámhosszon maradnak a továbbiakban is.

Mindezek ellenére továbbra is erősen él bennünk a gyanú, hogy ez az egész affér és az azt követő magyarázkodás leginkább arra szolgált, hogy rávilágítsanak Obama és Hillary közötti nézőpontok különbözőségére, ami még igen jól jöhet a volt külügyminiszternek a 2016-os kampányban. De az sem tűnik ördögtől való feltételezésnek, hogy mindez egy jól megkomponált pr fogás volt Hillary új könyvének népszerűsítésére. A Hard Choices címet viselő könyv, amely külügyminiszteri éveit dolgozza fel, éppen a napokban került ugyanis az amerikai könyvesboltok polcaira.

 

 

 

 

 

Szólj hozzá